A közösségi média elemzése azt mutatja, hogy a fogyasztók már most várják, hogy a szépségipari szolgáltatások újrainduljanak, ahogy a koronavírus miatti karantén megszűnik.

A koronavírus (COVID-19) lezárások ideje alatt több ágazat fogyasztói várják már a krízis végét, közülük a szépségipar kiemelkedik – jóval előrébb áll mint a vendéglátás, a szociális élet vagy a turizmus – mondja Kantar.
A COVID-19 vírusról és a karanténról szóló angol nyelvű közösségi média beszélgetéseket ellenőrző cég felhasználva az emberi és mesterséges intelligencia rendszerét, kimutatta, hogy az emberek mit várnak leginkább a korlátozások vége után.

Karantén után? A fogyasztók valamilyen „szépségápolást” akarnak.

A közösségi médiaban vizsgált említések a 2020. március 24. és március 30. közötti időszakban azt az eredményt mutatták, hogy a szépségápolás volt az első számú tevékenység, amelyet a fogyasztók várnak, miután megszüntetik a koronavírus miatti korlátozásokat.

A karantén utáni szépségterápiával kapcsolatos beszélgetésekben 507 közösségi média említés szerepelt, szemben a 215 étkeztetés vagy a mozizás körül; 195 említés éjszakai szórakozás, kocsmákba járás vagy italozás a barátokkal; és 182 említi az élő eseményeket, kültéri zenés rendezvényeket. Összehasonlításképpen, csak 74 említés volt az utazással kapcsolatban a lezárás utáni időszakra vonatkozólag.

“Amit az emberek szeretnének kapni a lezárás után, az egy “szépségkezelés” – mondta Kantar. Ez magában foglalta a fodrászatba és a szalonokba járást, egy hajvágást, hajfestést, netán rendbe tenni a körmöket és a szemöldököt.

„… Tehát, ha fodrászati vállalkozása vagy szépségszalonja van, készüljön fel a vállalkozás fellendülésére. Arra számíthatunk, hogy növekedni fog a szépségápolás és sminktermékek iránti kereslet”- írta Kantar blogbejegyzésében az eredményekről.

A várakozások szerint a legjobban keresett kezelések a testformáló eljárások vagy testkezelések lesznek.

Az elszigeteltség negatív hatással van a megjelenésre (mozgás hiánya, bőséges étkezés), és arra készteti az embereket is, hogy egyre inkább magukra nézzenek, és hiányosságokat találjanak önmagukon.
Ha egy hónapnál hosszabb ideig tartózkodik otthon valaki, a nap folyamán semmit nem tesz, és a karantén alatt túl sokat eszik, ez határozottan súlygyarapodást eredményez. Az elkövetkező nyáron pedig rácsodálkoznak az emberek, hogy vajon mi történt a testükkel. Mindez azt erdményezi, hogy növekszik a testformálás és a cellulit csökkentésére szolgáló esztétikai eljárások iránti igény, mihelyt a vészhelyzet befejeződik.

A kozmetikai eljárások piaca a válság után gyorsan fellendül.

A karantén után a bőrápolási eljárások igénybe vétele 9% -kal nőtt Kínában.

Ez a McKinsey Company marketingkutató cég tanulmányát mutatja. A jelentés különféle áruk és szolgáltatások fogyasztását vizsgálja több országban, például Kínában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban, Németországban és más országokban az elszigeteltség heteiben. Ennek eredményeként a szépségápolási kezelések igénybevétele az elszigeteltség alatt körülbelül 50%-kal visszaesett. Az elemzőket azonban ösztönzi a kínai gyors növekedés tendenciája közvetlenül a karantén után, és úgy vélik, hogy ez megismétlődik a koronavírus által érintett más országokban is. A forgalmazók a szépségápolási kezelések iránti megnövekedett igényt közel 3 hónapos elszigeteltség után Kínában azzal magyarázza, hogy az embereknek pszichológiai igénye van arra, hogy vigyázzanak magukra, hogy jobban érezzék magukat.

Az arckezelések és arcfiatalító eljárások szintén a karantén utáni időszak 3 legkeresettebb szolgáltatásai közé tartoznak. Illetve a lézeres szőrtelenítés nem fog kiesni a listákról. A szépségipar vállalkozásainak májusban és júniusban fel kell készülniük az esztétikai eljárások iránti fokozott érdeklődésre. A McKinsey Company tanulmánya szerint mostantól meg kell kezdeni az ügyfelek beáramlásának előkészítését.